Kövess minket:
Eseménynaptár
2024. március
H
K
Sz
CS
P
Szo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Összes esemény ›

Főoldal / Hírek / A VIP Lányok győztek

A VIP Lányok győztek

2020. január 16.

A gasztronómiai szakemberekből álló zsűri a VIP Lányok, azaz a Szekszárdi SZC Vendéglátó Szakképző Iskolája csapatának versenymunkáját tartotta a legjobbnak az intézmény által szervezett megmérettetésen.  A Donautica Hotelben megrendezett meghívásos versenyen hat, csak hölgyekből álló csapat mérte össze tudását. A győztes csapat képviseli hazánkat az olaszországi Grado-ban rendezendő őszi nemzetközi flambé versenyen.

Kemény és – ha már tűzzel dolgoztak – izzasztó küzdelemben a szervező Vendéglátó iskola csapata, a VIP Lányok nyerte az először megszervezett meghívásos női flambé versenyt. A megmérettetést afestői környezetben, a Holt-Duna partjánál található Donautica Étterem és Hotel **** Superior-ban rendezték meg. Az első helyezett hölgyek nem csak hogy a verseny legjobbjai lettek, hanem az elért eredményüknek köszönhetően részt vehetnek a 2020-as, az olaszországi Grado-ban megrendezésre kerülő “Le Donne nell’Arte del Flambè” 2020 – Nemzetközi Női Flambè Versenyen is – a tavaly ugyanott III. helyezést elért vendéglátós csapattal együtt, mert a megmérettetésen megjelent olasz vendégek őket is meghívták. A női flambé versenyen második lett a Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája a Három Grácia elnevezésű csapata, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Veszprémi SZC Jendrassik – Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Veszprém Queen’s nevű csapata állhatott fel.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára, Pölöskei Gáborné fővédnöksége alatt zajló verseny megszervezésével a Szekszárdi SZC Vendéglátó Szakképző Iskolájának több célja is volt. Az egyik, hogy egy országos megmérettetést hozzanak létre, emellett pedig az, hogy felelevenítsék a klasszikus gasztronómiai hagyományokat is, valamint az, hogy a hölgyek nagyobb elismerést szerezzenek a vendéglátásban – éppen ezért vehettek részt a megmérettetésen csak leánytanulókból álló csapatok.

A versenyre hat csapat érkezett az ország több pontjáról. A feladatok között a borbemutatás mellett, egy asztaldísz, valamint egy a flambírozott desszert elkészítése szerepelt. Utóbbi egy kiváltképp nehéz feladat, hiszen a flambírozás az éttermi munka világában nagy szakmai tudást, gyakorlatot, jó ízlést, és szépérzéket követel. Ezt a munkafolyamatot a pincér végzi a vendég – jelen esetben a szakmai zsűri – előtt, ami nagyban hozzájárul az éttermi élményekhez, így a dr. Kovács Mihályné, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Életműdíjasa által elnökölt zsűri nemcsak az ízek harmóniáját értékelte, hanem pontozták például az elkészített étel kompozícióját, a legszakszerűbben kivitelezett flambírozást, csakúgy, mint a borbemutatást, vagy asztaldíszt.

A versenyt megnyerő VIP Lányok csapatát Forgó Gabriella, Nagy Zsófia, Horváth Bettina hármasa alkotta. Forgó Gabriella flambírozott, a bort Nagy Zsófia szolgálta fel, míg az asztaldíszt Horváth Bettina alkotta. A hölgyeket Sáfrány Szabolcs oktatta – még a kéthetes téli szünetben is. A versenyre ugyanis egy hónapjuk volt felkészülni, így tanulók még a szünetben is bejártak gyakorolni, a szorgalmi időszakban pedig délutánonként, az órák után tanulták meg az apróbb fogásokat és a flambírozó technika alapjait, hiszen tudniuk kellett azt például, hogy a lángot nem gyufával, öngyújtóval, hanem gázrózsa segítségével lobbantják be. Mint a győzelem is mutatja, megérte a sok tanulás és befektetett munka.

A verseny végeztével dr. Kovács Mihályné, a zsűri elnöke kiemelte, régen látott egy ennyire profin megszervezett és lebonyolított megmérettetést, ilyen profi hozzáállású és szakmailag jól felkészült versenyzőkkel. Mint az elnök fogalmazott, minden a helyén volt. A lányok öltözete egységes volt, folyamatosan és jól kommunikáltak egymással és osztották el a feladatokat, rutinos, a vendéglátásban évek óta dolgozó vendéglátóipari szakembereket meghazudtoló módon készítették az ételeket. Dr. Kovács Mihályné kifejtette, ezek a versenyzők bármilyen megmérettetésen megállták volna a helyüket, egyszerűen öröm volt nézni, ahogy dolgoznak. A zsűri elnöke értékelése végén néhány tanáccsal látta el a hölgyeket, majd azt mondta, annyi értékes tapasztalattal járt ez a verseny, hogy még egy oktatófilm elkészítését is érdemes lenne fontolóra venni.

VIP Flambé – Nők a Flambírozás művészetében, Szekszárdi Flambírozó és Gasztronómiai Verseny –

MARCO POLO G.E.I.E. – Flambé Cup – 2020. január 15. 

A résztvevő csapatok: 

• Budapesti Komplex SZC Gundel Károly Szakképző Iskolája • Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája • Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola • Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és

Vendéglátóipari Szakképző Iskolája • Szekszárdi SZC Vendéglátó Szakképző Iskolája • Veszprémi SZC Jendrassik – Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Eredmények: 

I. helyezett: Szekszárdi SZC Vendéglátó Szakképző Iskolája – VIP lányok 

II. helyezett: Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és

Vendéglátóipari Szakképző Iskolája – Három Grácia

III. helyezett: Veszprémi SZC Jendrassik – Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – Veszprém

Queen’s

A közösségi média legnépszerűbb csapata díj: Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari

Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – Keri Girls

Közönségdíj: Szekszárdi SZC Vendéglátó Szakképző Iskolája – VIP lányok

A legelegánsabb csapat díja: Veszprémi SZC Jendrassik – Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

– Veszprém Queen’s

A legszebb tálalás díja: Polgár Patrícia, Veszprémi SZC Jendrassik – Venesz Szakgimnáziuma és

Szakközépiskolája – Veszprém Queen’s

Az ételhez legjobban harmonizáló bor kiválasztásáért díja: Illés Kinga, Veszprémi SZC Jendrassik –

Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – Veszprém Queen’s

 A legízletesebben elkészített étel díja: Sipos Anna Salome, Budapesti Komplex SZC Gundel Károly Szakképző Iskolája – Angeli neri 

 A legszebben elkészített kompozíció díja: Marton Boglárka, Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola – Letenyey Iskola

A legszakszerűbben bemutatott bor díja: Baros Nikolett, Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két

Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája – Három Grácia

A legszakszerűbben kivitelezett flambírozás díja: Sipos Anna Salome, Budapesti Komplex SZC Gundel Károly Szakképző Iskolája – Angeli neri 

A legjobb felkészítő tanár díja: Sáfrány Szabolcs, Szekszárdi SZC Vendéglátó Szakképző Iskolája

Támogatói díj: Ajándékcsomag minden csapatnak a Schnitta Sámuel Magyar Kultúráért Egyesület felajánlásával – átadta a zsűri elnöke, dr. Kovács Mihályné 

Támogatói díj: Nagy Zsófia, VIP Lányok – Szekszárdi SZC Vendéglátó Szakképző Iskolája 

Támogatói díj: Keri Girls – Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és

Szakközépiskolája

Támogatói díj: VIP Lányok – Szekszárdi SZC Vendéglátó Szakképző Iskolája.  

Támogatói díj: VIP Lányok – Szekszárdi SZC Vendéglátó Szakképző Iskolája. 

A zsűri tagjai: 

Dr. Kovács Mihályné a zsűri elnöke, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Életműdíjasa, a Gasztronómia Követe, a szakma Nagykövete, Tóth Ágnes Gerbeaud Gasztronómiai Executive séf, Tischler Petra „Pro Gastronomia” díjas séf, Riedl Annamária újságíró, gasztroblogger, Vas-Guld Zsuzsanna egyetemi oktató, az „Alisca Borrend” tagja, Claudia Speri hotel manager, a Garda-tó Hoteleinek Szövetsége elnöke, valamint Huszti Gabriella hotel manager. 

Fotók: Badics Gábor 

Kapcsolódó képgaléria

  
  
© 2019 Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum / Minden Jog Fenntartva